Kedves Látogató!

Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe.
Babits Mihály

Örömmel fogadjuk az Új Redempció Kiskunmajsáért Egyesület honlapján! Köszönjük, hogy érdeklődik munkánk és célkitűzéseink iránt.

Úgy gondoljuk, hogy egy magára valamit is adó közösségnek kiemelten fontos feladata kell, hogy legyen saját történelmének megismerése, a reá hagyományozott tudás megőrzése, megismertetése a jelenlegi és a következő nemzedékkel. Hiszen jövőnk alapja a múlt tudásából, hagyományaiból épül. Az embernek szüksége van egy támpontra, egy kapaszkodóra, amihez vissza tud nyúlni, ha eltéved a modern és felgyorsult világ kavalkádjában.

Ilyen megfontolásokból kiindulva egy hosszabb idő óta dédelgetett álom vált valóra, amikor 2018 elején egy tizenkét fős baráti társaság úgy döntött, hogy alakít egy egyesületet és megpróbálja színesíteni, újabb értékekkel megtölteni városunk, kisebb-nagyobb közösségünk mindennapjait. Közös bennünk, hogy kivétel nélkül gyűjtünk valamit, nagy hódolói vagyunk a régiségeknek.

Szeretnénk Kiskunmajsa történetét még inkább megismerhetővé tenni az itt élő emberek számára fényképek, dokumentumok, visszaemlékezések, levéltári források, használati- és emléktárgyak összegyűjtésével. Fontosnak tartjuk ezeket katalogizálni, időszakos, állandó, kiállítások és kiadványok formájában a közönség elé tárni. A megmaradt hagyatékok felkutatása, bemutatása fontos célkitűzéseink egyike, akárcsak a helytörténeti kutatások előmozdítása, a Kiskunmajsáról elszármazott értékek felkutatása, hagyományőrző és hagyományteremtő programok, kulturális célú utazások, rendezvények szervezése és a város épített és természeti örökségeinek megóvása.

Munkánkkal szeretnénk bekapcsolódni a város és a kistérség kulturális életébe és turisztikai munkájába, tartalmas kapcsolatokat ápolni más, hasonló tevékenységet folytató civil szervezetekkel, oktatási, közművelődési, közgyűjteményi intézményekkel, és nem utolsó sorban a település mindenkori vezetésével. Közeli terveink között szerepel egy Gyűjtemények Háza létrehozása. 

Mi egy lelkes társaság vagyunk, anyagi juttatás nélkül, önkéntesen végezzük munkánkat. Nagy szeretettel várjuk az új tagok jelentkezését, akik szívügyüknek érzik ezen értékek mentén városunk további fejlődését. Olyan személyek (alkotók, művészpalánták) jelentkezését is várjuk, akik hobby szinten gyűjtenek vagy alkotnak valamit, és szívesen kiállítanák a nagyközönség elé gyűjteményüket, alkotásaikat. Bízunk abban, hogy saját erőnkből és segítő szándékú emberek közreműködésével megvalósulhatnak jobbító elképzeléseink. Megragadva az alkalmat ezúton is kérjük azoknak a személyeknek a támogatását, akik szívesen segítenék történeteikkel, adatokkal, fotókkal, tárgyakkal, felajánlásokkal stb. munkánkat. Hálás szívvel fogadjuk azon szponzorok, mecénások támogatását is, akiknek fontos városuk múltja, jelene és jövője, értékeinek megóvása. Külön köszönjük Kuklis Kata akvarellistának önzetlen munkáját, hiszen megalkotta az egyesület részére a sün logót.

Paskuj Iván
elnök

Pap Eliza
alelnök

Gyűjteményeink

Események

Kézműves kis mesterek nyári tematikus tábora 2019

Kézműves kis mesterek nyári tematikus tábora 2019

Kézműves kis mesterek nyári tematikus tábora

Érdekel
Sorsfordulók - Történelmi szemelvények 1918-2018

Sorsfordulók - Történelmi szemelvények 1918-2018

Szeretne többet megtudni a XX. századi történelem sorsfordító eseményeiről? Ha felkeltettük érdeklődését, akkor semmiféleképp ne hagyja ki előadásainkat! Tartalmas, élményeket és új ismeretek adó történelmi témájú előadóestek várnak Ránk!elé et adó

Érdekel
Megemlékezés

Megemlékezés

Az Új Redempció Kiskunmajsáért Egyesület szervezésében 2018. október 6-án az Ipartestület falán elhelyezett emléktáblánál megemlékezést tartottunk az aradi vértanúk tiszteletére. Köszönjük a megjelenést minden kedves résztvevőnek.

Érdekel
Kisasszony-napi Búcsú Kiskunmajsán

Kisasszony-napi Búcsú Kiskunmajsán

Látogasson el ősei földjére, a 275 éves Kiskunmajsára!

Érdekel